Zalakaros
Zalakaros hazánk legkisebb városa, Zala megye legdinamikusabban kiépülő termál üdülőhelye. A középkorú falut 1254-ben íródott oklevél említi először,Korus néven. A XIX.század közepéig a 200 fős lélekszámú kis falucska, az 1962-ben kőolajkutatás során feltört gyógyvízének köszönheti látványos fejlődését.
A 2307,5 méterről, percenként 830 liter vízhozammal feltörő 96C-os - ásványi anyagokkal dúsan telített - termálvíz kitűnően alkalmas krónikus nőgyógyászati megbetegedések, végtag és gerincízületek porckopások eltéréseinek, gyulladásos ízületi betegségeinek gyógyítására. A kénes és jódos-brómos víz mindezek mellett, egyéb számos panasz kezelésére alkalmas, kiemelve a baleseti utókezeléseket, az ortopédiai, idegsebészeti, mozgásszervi valamint a fogágy problémákat.
A gyógyfürdőt 1965. szeptember 1-én nyitották meg egyetlen medencével. A látogatottság fokozatos növekedése szükségessé tette a bővítést, ezáltal a hatalmas zöldterületet parkosították, gyerek-és gyógymedence, feszített víztükrű úszómedence, öltöző és fogadórész épült. 1975-ben már két fedett medence is fogadta a gyógyulni, pihenni vágyókat, ezáltal megszűnt a fürdő idény jellege. 1990-ben elkészült a gyógycentrum, nagyméretű, de több részre osztott fedett és nyitott meleg vizes blokkjával. Hazánk első Nyugat Európai színvonalú, tízféle attrakcióval rendelkező, fedett élményfürdője 1999-ben került átadásra, amely következő években, terápiás részleggel, szabadtéri élményfürdővel és csúszdakomplexummal bővült tovább. 1984-ben nagyközségi rangot kapott, majd fokozatosan a térség központjává váló település 1997. július 1-én nyert városi címet.
Az idegenforgalom szerepének növekedésével megindult a város fejlődése is. A tudatos és szakszerű városfejlesztés eredményeként a régi falu infrastrukturálisan jól ellátott településsé változott. Napjainkban a Gránit Gyógyfürdő Magyarország 6. legnagyobb fürdője. Zalakaros a 10 legnépszerűbb magyar város között szerepel. A településen jelenleg 12 szálloda,760 magánszálláshely mintegy 7 ezer fős szálláskapacitással szolgálja az ide érkező vendégek kényelmét, kiszolgálását. Kiemelt figyelmet fordítanak a közterek szépítésére, a virágosításra, a parkosításra, köztéri alkotások létrehozására, ennek a rengeteg munkának az elismerő eredménye az 1995-ben a "Virágos Magyarországért" verseny fődíja, majd a 2002-ben elnyert Magyarország legvirágosabb városa címe.
Napjainkban sokféle program közül választhatnak a környékre érkezők. Március első vasárnapján a termelő borverseny, május elejétől szeptember végéig a Karosi Nyár rendezvénysorozat várja vendégeit. Májusban a Karos Kupa Nemzetközi Sakkverseny, a Szent Orbán ünnepe (Borünnep), július végén a Karos Város Napjai kerül megrendezésre. Augusztusban folklórfesztivál, a Karosi Bornapok, Történelmi íjászverseny, majd a szüreti mulatság várja az érdeklődőket.
A Művelődési Házban július elejétől augusztus végéig tekinthetik meg a Zala élő népművészete című kiállítást, amely a közelmúltban elhunyt és ma is élő fafaragók, keramikusok, textilkészítők, csontfaragók mintegy 130 alkotását mutatja be. ( Zalakaros, Fő út 8. Tel: 06 93 / 340-403, Nyitva: Naponta 10-18 óráig, Hétfő szünnap)
További kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak a művészeti fesztiválok, népművészeti bemutatók, kiállítások, pincepartik stb.
Galambok felé haladva, a várostól 1 km-re térhetünk le a behiákpusztai lovasiskolához, ahol túralovaglásra, lovaskocsikázásra, vagy csak a lovaglás kipróbálására kicsiknek nagyoknak egyaránt van lehetőségük. (Behiákpuszta, Tel: 93/ 340 543, Nyitva: Egész évben 9 -21 óráig)
Ugyancsak itt található állatparkban, egzotikus állatok - antilop, majom, láma, nyestkutya stb. - és hazánkban honos vad-és háziállatok láthatók. (Nyitva: áprilistól novemberig 9-19 óráig)
A környék jeles borvidéke kis gépek fogadására alkalmas füves repülőtérrel is rendelkezik, ahol 4 személyes repülőn vagy 3 személyes helikopteren emelkedhetünk a magasba, ahonnan csodás látványt nyújt a dimbes-dombos zalai vidék. (Horváth István, hegyalja u.61., Tel: 93/ 340-441)
Garabonc
Az apró falut, mely Zalakaros és Garabonc - Keszthely - Zalaapáti - Nagykanizsa útvonal mellett fekszik, 1335-ban egy oklevélben említik először. A keskeny, hosszú települést, 1557-ben a törökök teljesen feldúlták, a helyiek a Kis Balaton egyik szigetére menekültek, melyet ma Ófalunak neveznek, emlékét kőkereszt jelöli. A 20 század közepéig a veszprémi püspökség birtokában volt. Egyetlen régi megmaradt építménye az 1735-ből származó római katolikus templom.
Az Kis-Balaton nádasos vidéke, szőlőtőkékkel borított dombjai és az érintetlen erdők ölelésében fekvő település a háborítatlan táj természeti szépségével, nyugalmával kínálja a pihenést, kikapcsolódást. Turisztikai és idegenforgalmi adottságainak kedvez a mindössze 2 km-es távolság Zalakarostól A gyógy -és élményfürdőzés mellett a horgászat kedvelőinek is kitűnő úticél, hiszen a környező tavak gazdag halállománnyal rendelkeznek .
|







|